. Ma Auguszta napja van.
15 óra alatt négyszer lopott a bácsalmási fiatalember
2016-08-23 13:42:42
15 óra alatt négyszer lopott a bácsalmási fiatalember

15 óra alatt négyszer lopott a bácsalmási fiatalember

A Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytat lopás bűntett kísérlet és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Norbert 26 éves bácsalmási lakos ellen.

 

A férfi 2016. augusztus 22-én 3 óra körül egy bácsalmási záratlan ingatlanba bement és a magával vitt táskákba összepakolta az ott található értékeket, többek között mobiltelefont, karórát, dohányt, fém cigarettatartót és bőrövet. A gyanúsított a használati tárgyakon kívül több tízezer forint készpénzt is el akart tulajdonítani, azonban a tulajdonos megzavarta és feltartóztatta a rendőrök kiérkezéséig.

 

A férfit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A szabadlábon hagyott

Sz. Norbert még aznap reggel ellopott egy másik bácsalmási ingatlan ablakpárkányán hagyott mobiltelefont is, azonban az egyenruhások perceken belül ismét elfogták.

 

Közben bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy 2016. augusztus 21-én este egy bácsalmási társasház udvarából két lezárt kerékpárt, illetve szintén egy helyi társasház udvarán parkoló, nyitott személygépkocsiból egy autós rádiót tulajdonított el ismeretlen tettes.

 

A nyomozás adati szerint az utóbbi két lopással is Sz. Norbert gyanúsítható megalapozottan. A férfit őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
250 ezer szavazót veszíthetett eddig a Fidesz a kegyelmi botrány miatt – derült ki a 21 Kutatóközpont friss, r...
Bővebben >>