. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A bajai halászlét csúfolta meg az egyik legismertebb magyar főzős youtube csatorna
2020-05-17 15:22:36
A bajai halászlét csúfolta meg az egyik legismertebb magyar főzős youtube csatorna

A bajai halászlét csúfolta meg az egyik legismertebb magyar főzős youtube csatorna

Vitális Lilla a Street Kitchen szakácsa bajai halászlevet próbált készíteni, de a szegedi és bajai furcsa hibridje jött létre a videó végére.

 

 

A bajaiak gyomra már az elején összerándult, hiszen a hagyma mellé Lilla paprika és paradicsom darabolásába is kezdett. Miután ezt egy laza mozdulattal elhelyezte a fazékban, bőségesen, 3 liter vizet is hozzáadott, majd a biztonság kedvéért még jól meg is borsozta azt.

 

A forrást követően közepes lángra vette vissza a gáztűzhelyet, annak ellenére, hogy a bajai halászé kifejezetten nagy lángon, lobogva készül.

 

Arra sem hívta fel a tőle tanulni vágyók figyelmét, hogy a paprikát akkor szokás beletenni, amikor már "eldobja a habját" (amit egyébként ő következetesen zsírnak hív a videóban).

 

A fakanál előkerülésén már meg sem lepődtünk, azon azonban kifejezetten igen, hogy a levet fél óra helyett egy órán keresztül forralja, amúgy szegediesen alaplevet készít, majd a leszűrt alaplébe utólag főzi bele a derakakat.

 

A videó egyetlen értékelhető része a gyufatészta elkészítése, amit viszonylag autentikusan sikerült megoldani, de a recepttől bizony minden bajainak könnybe lábad a szeme.

 

A videó alatt a kommentelők nagy lendülettel kezdték kifejteni nemtetszésüket:

"Aah kitépem a hajam bajaiként, imádlak titeket de a bajaihoz ennek nem sok köze volt. A tésztával nem volt gond de a bajai halászlé nem így készül."

 

"Hát nem tudom... Én sem hiszem, hogy ez az eredeti Bajai recept lenne :D Egy órát főzni? Hogy nem fől szét a hal? A paradicsom miatt? Nálunk a papa mindig vörösbort is tett bele.. Na de mindegy ez a Pesti féle Bajai halászlé lehet :D"

 

"Szerintem jobban jártok, ha átírjátok a videó címét és kisípoljátok azt a részt ahol Lilla Bajaiként emlegeti ezt a lecsólébe mártott halat! Egy kicsit más a Bajai halászlé vagy hallé receptje! De szerintem még azzal is jobban fogtok járni, ha kikapcsoljátok a kommenteket, mert nagyon sok bajai szét fogja szedni a videótokat! Paradicsom, paprika, átszűrés!? Komoly!?"

 

A Street Kitchent egyébként mi is nagyon szeretjük. Ők talán nem tudják, de a bajaiak sikerrel vívtak harcot halászlé kérdésben a Knorral szemben is, így a helyükben gyorsan készítenénk egy autentikus halászlé receptvideót, mielőtt a kommentelők végképp szétszedik őket és fegyverbe állnak a bajai és szegedi halászlé mellett kardoskodók a komment szekcióban.

 

Végezetül segítségképp álljon itt egy autentikus bajai halászlé receptje:

 

Hozzávalók 5-6 személyre:

3 kg hal (3/4 része ponty legyen)

3 nagy fej vöröshagyma

3 púpozott evőkanál őrölt pirospaprika

3-4 db erős cseresznyepaprika

3,6 l víz

1 db befelé szűkülő 15 l-es bogrács

 

Elkészítés:

A megtisztított halat beirdaljuk (1/2 - 1 cm-enként), felszeleteljük kb. 2-3 ujjnyira, sózzuk és legalább 1 órán át állni hagyjuk. Az ikrát, tejet külön tesszük, nem sózzuk. A hagymást megtisztítjuk, felkockázzuk.

 

A hagymát a bogrács aljába tesszük, rárakjuk a halszeleteket, fejet és farkat, vizet öntünk rá. Alágyújtunk (fával vagy gázzal) és erős lángon főzzük. Hagyjuk felforrni és amikor a habját elforrta, beleszórjuk az őrölt pirospaprikát. 15-20 perc elteltével kerül bele a belsőség, valamint a cseresznyepaprika. Ha szükséges utánsózzuk. A forrástól számított 30-35 perc múlva a halászlé elkészült.

 

Gyufatésztával tálaljuk.

Utoljára frissítve: 2020-05-18 19:14:21

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Színes Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Színes Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>