. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Behívták határvadásznak, pedig járni és beszélni is alig tud
2016-10-25 14:32:50
Behívták határvadásznak, pedig járni és beszélni is alig tud

Behívták határvadásznak, pedig járni és beszélni is alig tud

Csak nevetni tud történetén az a leszázalékolt férfi, akit levélben hívtak el a határvadász-toborzásra.

 

Nemrég járta be a médiát, mi is megírtuk, hogy egy 8 hónapos kismamának is meg kellett jelennie a tájékoztatón. Az eset akkor nagy felháborodást váltott ki, úgy látszik azonban, nem tanultak belőle a hatóságok: ezúttal egy 50 százalékos csökkent munkaképességű férfit találtak meg a behívólevéllel, aki Facebook-oldalán osztotta meg a bizarr történetet.

 

A levelet elolvasva röhögtem egy jót. Járni is alig bírok, futni pedig végképp nem. Gyanítom, hogy nem én vagyok az ideális alany határvadásznak – mondja a 47 éves Lőrinczi Csaba, aki krónikus, gyógyíthatatlan neurológiai betegségben, ataxiában szenved.

 

A férfi regisztrált munkanélküli, így az ő neve is szerepelt azok listáján, akiket az állásbemutatóra invitáltak. Betegsége tavaly kezdődött, gyors leépüléssel járt együtt: mozgáskoordinációja és artikulációja is egyre romlik.

 

A teljes cikket itt olvashatják!

http://24.hu/kozelet/2016/10/25/jarni-es-beszelni-is-alig-tud-megis-behivtak-hatarvadasznak/

Utoljára frissítve: 2016-10-25 14:34:14

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>