. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Bundabotrány
2014-04-18 21:49:06
Bundabotrány

Bundabotrány

Tagadta bűnösségét K. Zoltán és L. Mátyás első-, illetve másodrendű vádlott a kedden megkezdődött újabb bundaügy első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.


 

A vád szerint K. Zoltán és 20 társa alkalmanként és személyenként 1000-10 000 euró közti vesztegetési pénzért befolyásolta magyar labdarúgó bajnoki és ligakupa-mérkőzések eredményét, a gólok számát 2008 és 2010 között.


A vádbeli cselekmények elsősorban a Diósgyőr és az akkor szintén élvonalbeli Siófok labdarúgócsapatához kapcsolódnak. A vádlottak között van az egyik csapat akkori vezetőedzője, A. Zoltán is, aki a vád szerint volt, amikor elfogadta és volt, amikor elhárította az ajánlatot.


A vádpontok többnyire arról szólnak, hogy egyes vádlottak megkeresték valamelyik csapat néhány játékosát, hogy rávegyék őket néhány ezer euróért egyes mérkőzések manipulálására, majd a vesztegetők a végeredmény előzetes ismeretében bízva fogadásokat kötöttek a megbundázott meccsekre.


A kedden ismertetett terjedelmes vádirat szerint a futballisták megszegték többek között munkaszerződéseiket, melyekben vállalták, hogy az elvárható szakértelemmel és hozzáállással végzik feladataikat, továbbá a munka törvénykönyvében foglalt jóhiszeműség és az MLSZ versenyszabályzatában rögzített tisztesség követelményét és a FIFA fegyelmi kódexének jogtalan haszonra és etikátlan mérkőzésbefolyásolásra vonatkozó rendelkezéseit.


A vádpontok között több olyan is van, ahol a manipulálásra irányuló megbeszélések, megállapodások ellenére végül a mérkőzés befolyásolására és pénzátadásra nem került sor, előfordult az is, hogy egy élvonalbeli klub résztulajdonosa az ügyészség szerint csapata bennmaradása érdekében próbált vesztegetni, továbbá nem csak első osztályú csapatok szerepelnek a vádiratban, hanem például a Ladánybene, a Kaposvölgye és a Baja is.


Kedden a más, hasonló ügyben előzetes letartóztatásban lévő első- és másodrendű vádlott tagadta a vádakat. K. Zoltán elsőrendű vádlott kérdésekre nem kívánt válaszolni, pár perces, előre megírt és felolvasott vallomása szerint az "ügyészség boszorkányüldözésének áldozata". Szóvá tette, hogy a nyomozás során egyesek furcsa módon elkezdtek emlékezni, gyanúsítottakból pedig tanúk lettek. K. Zoltán legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános iskolai osztály, vagyonáról nem kívánt nyilatkozni. 


A volt labdarúgó nem vitatta, hogy köze van a focihoz, sokat fogadott, "bolondja a játéknak, talán kicsit függő" és ennek kapcsán felvette a kapcsolatot játékosokkal is, de nem próbált meg befolyásolni senkit. "Fogadási csalásban soha nem vettem részt" - hangsúlyozta K. Zoltán, aki ellen ilyen vádak alapján összesen három büntetőper van folyamatban, továbbá egy nyomozásban is hasonló cselekményekkel gyanúsítják.


L. Mátyás másodrendű vádlott elmondta, hogy 14-15 éves korától volt igazolt labdarúgó, a vádbeli időszakban 4-5 év alatt 100 millió forintos nagyságrendű jövedelemre tett szert legális fogadásokból. A másodrendű vádlott az egyik vádpont kapcsán azt fejtegette, hogy a telefonbeszélgetésben elhangzó vesztegetési ajánlatot viccnek tekintette, de ha - mint mondta - ez bűncselekmény, ennyit elismer. A bíró jelezte, hogy a bizonyítás későbbi szakaszában sor kerülhet a rögzített beszélgetés meghallgatására.


Arra a bírói kérdésre, hogy "Önnek, mint sportolónak mennyire volt fontos a játék tisztasága?", L. Mátyás úgy válaszolt: "Nekem lényeges volt."


L. Mátyás ellen is több büntetőeljárás folyik bundaügyek miatt.


A vádlottak közül többnél is a vádbeli minősített vesztegetésért a törvény szerint akár tíz évnél hosszabb szabadságvesztés is kiszabható.

 
A következő tárgyaláson folytatódik a vádlottak meghallgatása. Az elsőfokú büntetőper várhatóan idén befejeződik.

 

A nemzetközi bundabotrány kapcsán 2013 májusában a magyar ügyészség összesen 45 fő ellen emelt vádat négy különböző vádirat alapján, ezek közül kedden kezdődött el a harmadik tárgyalása. A tavaly szeptemberben K. Zoltán és több társa ellen indult büntetőperben főként a REAC csapatához köthető cselekményeket vizsgálja a törvényszék.


Idén januárban kezdődött a második, milliárdos nagyságrendű sportfogadási csalássorozat ügyében büntetőper a törvényszéken egy, a hírek szerint hazájában fogvatartott szingapúri állampolgár és 11 magyar társa - köztük K. Zoltán és L. Mátyás - ellen. Abban az ügyben a vádhatóság szerint nemcsak magyar, de egy olasz élvonalbeli (Lecce-Lazio) meccset is elcsaltak többszázezer eurós vesztegetési pénzért, több millió eurós fogadási összeggel, és finn csapatoknál is próbálkoztak. Annak az ügynek a vádlottjai között van három játékvezető is, a manipulált meccsek között pedig voltak nemzetközi utánpótlás és barátságos felnőtt válogatott mérkőzések.


Egy további bundaügyben várhatóan a közeljövőben kezdődik a büntetőper a törvényszéken.


A nemzetközi bundabotrány kapcsán német, finn és olasz hatóságok is indítottak eljárásokat. Andreas Bachmann bochumi ügyész korábban egy sajtótájékoztatón elmondta: 425 játékost, játékvezetőt és egyéb tisztségviselőt vesztegettek meg 380 meccsel kapcsolatban. A legtöbb gyanúsított Németországban van, a bűnszervezet legalább 8,5 millió eurós hasznot tehetett zsebre és 2,1 millió euró kenőpénzt fizetett ki.

 

A megbundázott mérkőzések között volt az élvonalbeli bajnokik mellett világbajnoki és Európa-bajnoki selejtező, valamint két Bajnokok Ligája-meccs is. Friedhelm Althans, a bochumi rendőrség főfelügyelője szerint mindez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.


Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója 2012 márciusában azt követően lett öngyilkos, hogy klubja több labdarúgóját őrizetbe vették.


MTI

Utoljára frissítve: 2014-04-18 22:12:37

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>