. Ma Andrea napja van.
Egy szót sem szólt a bíróságon Csábi Bettina
2017-01-31 19:34:34
Egy szót sem szólt a bíróságon Csábi Bettina

Egy szót sem szólt a bíróságon Csábi Bettina

A kétgyermekes édesanya számára igen nagy a tét: akár 20 évre is börtönbe kerülhet. Csábit és nyolc társát ugyanis bűnszervezetben elkövetett adócsalással gyanúsítják. 

 

Az ügyben várhatóan márciusban születik ítélet. A vádirat szerint egy bajai cég több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, majd a papírok szerint az árut Szlovákiában értékesítették. A valóságban azonban a gabonát Magyarországon adták el, áfát azonban nem fizettek.

 

Csábi védője jelezte: minimum háromórás perbeszédre készül a márciusi tárgyalási napon.

 

Az ügyészség mind a kilenc vádlott esetében szabadságvesztés kiszabását kéri a bíróságtól. A vádhatóság Csábi Bettinától 147 millió, a férjétől 315 millió, a többi 7 vádlottól összesen 2 milliárd 510 millió forint vagyonelkobzást kezdeményezett.

 

Egy korábbi tárgyaláson Csábi azt mondta: nem tudott arról, hogy külföldről gabonát hoztak be, és azt korábbi férje, az elsőrendű vádlott értékesítette. Az elsőrendű vádlott nem tett észrevételt egykori felesége állításai kapcsán.

 

Forrás: blikk.hu

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>