. Ma Gedeon napja van.
Fercsák: „Az osztalék feltüntetése elmaradt”
2019-10-10 17:09:40
Fercsák: „Az osztalék feltüntetése elmaradt”

Fercsák: „Az osztalék feltüntetése elmaradt”

Három év alatt 184 millió forint árbevétel mellett 141 milliós nyereséget termelt a Fercsák Róbert 90 százalékos tulajdonában álló Dominfó Bt. Az ebből kifizetett osztalék, 9 millió forint azonban – ahogy arra lapunk szeptember 13-án felhívta a figyelmet – kimaradt a polgármester vagyonnyilatkozatából. Lapunk írását átvette szinte az egész magyar sajtó, ezután a politikus az első munkanapját azzal kezdte, hogy kiegészítse a vagyonnyilatkozatát. A Bajai Hírhatár birtokába került dokumentumba Fercsák Róbert azt írta: „A 2018.-as vagyonnyilatkozatban a Dominfó Bt-től kapott osztalék feltüntetése elmaradt, ezért a korábbi 2018. évről benyújtott vagyonnyilatkozatom B. rész 2. pontjában a kapott osztalékról nyilatkozom.”

 

A bibi csak az, hogy nem egyszerűen kapta az osztalékot a 90 százalékban tulajdonolt cégéből, hanem a testvérével közös társaság taggyűlésén meg is szavazta azt. Vagyis újságcikkek kellettek a városvezetőnek ahhoz, hogy eszébe jusson, landolt a számláján pár millió. Fercsák a kiegészített nyilatkozatra azt írta, 7,2 millió forint landolt nála, de beleírta, hogy az eredeti bruttó összeg az általunk is emlegetett 9 millió forint volt.

 

Már csak arról kéne számot adnia Fercsáknak, hogy honnan szerzett a cége ekkora bevételt. De az is megválaszolatlan kérdés, a könyvtáros felesége, miért alapított céget a Baja Marketing ügyvezetőjének, Bócsa Barnabásnak a nejével, s mit keres ott ügyvezetőként a bajai reklámhelyeket pályázat nélkül épp Bócsától megszerző és áruló Bíró Csaba Szilveszter?

 

 

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>