. Ma Gedeon napja van.
Fercsák Róbert kiegészítette a vagyonnyilatkozatát
2019-09-25 12:54:24
Fercsák Róbert kiegészítette a vagyonnyilatkozatát

Fercsák Róbert kiegészítette a vagyonnyilatkozatát

 

Lassan két hete komoly kérdések merültek fel Fercsák Róbert fideszes polgármester cégügyeivel kapcsolatosan. A városban túl nagy aktivitást nem mutató, évekig tetszhalott állapotban lévő Dominfó Ingatlanforgalmazó BT. 2016-ban váratlanul kilőtt és onnantól évente 50 és 60 millió forint közötti árbevételt ért el. Három év alatt 184 millió forint folyt be a kasszába, amiből 141 millió forintot realizált a társaság nyereség gyanánt, ami példaértékű üzleti siker. Nem csoda, hogy kíváncsiak volnánk e siker titkára – egyelőre hiába.

 

Első cikkünkben jeleztük, hogy a Fercsák-cég 10 milliós osztalék kifizetéséről döntött, amiből 9 millió Fercsák zsebében landolhatott, hisz a Dominfónak 90 százalékban társtulajdonosa. Csakhogy a politikus vagyonnyilatkozata kitöltésekor megfeledkezett e nem kis summáról. E miatt Hajdú Miklós, a Sikeres Bajáért Egyesület önkormányzati frakcióvezetője vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a polgármesterrel szemben. Szerdán Hajdú levelet kapott - amelyet Facebook-oldalán tett közzé - az ügyben illetékes Ügyrendi és Jogi Bizottság elnökétől, amelyben jelzi, az eljárás okafogyottá vált. Fercsák ugyanis cikkünk megjelenése után három nappal, de az ellenzéki képviselő kezdeményezése előtt kiegészítette a dokumentumot az osztalékjövedelmével. Mivel a vagyonnyilatkozatok nem fellelhetőek a bajai önkormányzat honlapján, így csak sejthető, hogy a 9 milliós összeg került bele a vagyonnyilatkozatba.

 

A Bajai Hírhatár azonban újabb hiányosságra bukkant: a városvezető arról is megfeledkezett, hogy a bajai megbízatása mellett képviselő és bizottsági alelnök a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésben, amiért szintén megilleti tiszteletdíj.  A megyei közgyűlés tagjait – a közgyűlés elnökének, alelnökeinek kivételével – képviselői munkájukért, havonta a megyei önkormányzatnál megállapított illetményalap 2.6-szoros szorzatának megfelelő összeg, azaz 100.400, forint tiszteletdíj (alapdíj) illeti meg. Az alapdíjon felül a bizottságok tagjai az alapdíj 45%-ára, azaz 45.180,- Ft-ra jogosultak még. Eszerint Fercsák Róbert a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagjaként, valamint a Terület- és Vidékfejlesztési Bizottság alelnökeként havi 145 580 Ft illetményben részesül. Ha ezt összeadjuk, akkor összességében 1 746 960 forintról felejtette el, hogy megkapja.

 

Az már csak a hab a tortán, hogy azzal sincs tisztában pontosan, hogy polgármesterként mekkora summa illeti meg. Vagyonnyilatkozata szerint „cca 1 millió forint”. De ez sem stimmel. . Segítünk! Nem annyi. Utoljára 2017-ben emelkedtek a városházi fizetések, méghozzá nem csekély 30 százalékkal. A polgármester illetménye mintegy 30%-kal, az addigi havi bruttó 606.000-ről 797. 700 forintra nőtt, költségtérítése pedig (az illetménye 15%-a) 90.900 helyett 119.655 forint lett. Ez összesen 917 ezer 355 forint, s ez bruttó összeg, vagyis egy nettó közmunkásnyi bérrel kevesebb, mint az a bizonyos egymillió.

 

Persze, ha megnézzük, milye van még a politikusnak nem csodálkozhatunk el azon, hogy egy-két millió ide vagy oda nem számít. Van ugyanis 25 millió forintos megtakarítása a bankban, de ez sem biztos, hogy pontos összeg, mert szintén azt írta a megtakarítása mellé, „cca”, mert fogalma sincs pontosan mennyit fialtat egy pénzintézetnél. De nem minden pénzt bíz a bankokra a polgármester: 3 millió forintnyi készpénzt ugyanis a párnacihában tart. Hogy milyen költségei lehetnek, ami indokolttá teszi ennyi készpénz birtoklását, rejtély, lehet hirtelen rákapott a műgyűjtésre? Merthogy van két nagy értékű festménye is és bevallott még egy sörétes és egy golyós puskát is.

 

Az azonban továbbra is kérdés, miből származik a sikeres Fercsák-cég mesés haszna.

 

Utoljára frissítve: 2019-09-25 13:52:28

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, m...
Bővebben >>