. Ma Auguszta napja van.
Halálra éheztették a kutyáikat
2015-10-12 11:22:03
Halálra éheztették a kutyáikat

Halálra éheztették a kutyáikat

A rendelkezésre álló adatok szerint a 48 éves férfi és a 30 éves nő 2014 őszén együtt éltek Kerekegyházán egy tanyán, ahol három kutyát tartottak. A vádlottak az állatoknak megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet és vizet nem biztosítottak, így azok fokozatosan egyre legyengültebb, kiéhezettebb állapotba kerültek. A férfi 2014. december 3-án BV intézetbe került és szóban megbízta élettársát a tanya felügyeletével. A nő azonban az addigra már egyébként is rendkívül leromlott állapotban lévő állatokról továbbra sem gondoskodott, sőt hamarosan a tanyát is elhagyta.

 

A három legyengült állapotban lévő állat közül kettő a téli mínusz 15 fokos hidegben élelem, ivóvíz és megfelelő zárt hely hiányában elpusztult, tetemük a tanyaudvaron megfagyott. Az ebek láncra verése megakadályozta azt, hogy legalább élelmet és vizet tudjanak maguknak találni. A harmadik, kistestű kutyakölyök szintén lesoványodott, immunrendszere meggyengült, vírusfertőzést kapott és a kialakult állapota miatt el kellett altatni.

 

Bejelentés alapján állatvédők találtak rá az elpusztult állatokra. Az állatok lesoványodásához és pusztulásához hosszabb időre, több hetes időszakra volt szükség, ezért amíg az állatok szomjan és éhen haltak, számukra különös szenvedést okozott. Az élelem és ivóvíz hiánya miatt ráadásul az állat nem szívesen mozog, inkább fekszik, így teste gyorsan kihűl.

 

A járási ügyészség több állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettével vádolja a kutyák gazdáit, amely a törvény szerint 3 évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő.

 

A büntetett előéletű vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kizárási eljárást indít a Momentum Jancsó Andrea, ferencvárosi önkormányzati képviselő ellen, közölte a párt p...
Bővebben >>