. Ma Gedeon napja van.
Több megyében is sok esőre figyelmeztetnek
2017-08-20 11:08:11
Több megyében is sok esőre figyelmeztetnek

Több megyében is sok esőre figyelmeztetnek

Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd kezdetben a Dunántúlon, a délután folyamán a középső megyékben is felszakadozik, csökken a felhőzet.

 

A déli óráktól a Dunától keletre számíthatunk esőre, záporra, helyenként zivatarra, de elszórtan záporok nyugaton is kialakulhatnak, az esti órákban pedig az ország északkeleti harmadán lehet még tartós csapadék.

 

Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon és a főváros térségében, illetve zivatar környezetében viharos széllökésekre is számíthatunk, estétől a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás, de egy-egy erős lökés még lehet. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 18 és 25 fok között valószínű, a tartósan borult, csapadékos területeken lesz a hűvösebb.

 

Az északkeleti határ mentén viszont még 25 fok fölé -akár 30 fok közelébe is - melegszik fel a levegő. Késő este 13 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet.

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>