. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Történelmi focisiker Sepsiszentgyörgyön
2018-05-06 10:27:23
Történelmi focisiker Sepsiszentgyörgyön

Történelmi focisiker Sepsiszentgyörgyön

Eugen Neagoe csapata telt ház előtt folytatta veretlenségi sorozatát, és ahogy arra számítani lehetett a bukaresti ultrák a megyeszékhelyi stadionban balhéztak.

 

A Sepsi mindkét gólját a francia Ibrahima Tandia szerezte, de kiemelkedő teljesítményt nyújtott Fülöp és Niczuly is.

 

Örülök, hogy részt vehettem ezen az eseményen és ezúton is köszönöm Diószegi László elnöknek és a klubigazgatónak, Csinta Samunak a kedvességét és közbenjárását. Felejthetetlen élmény volt!

De térjünk vissza a találkozóra, mielőtt elkezdődött volna a rangadó közel 4500 torokból hangzott fel az „Itthon vagyunk!” kiáltás, amire a bukaresti ultrák magyarokat sértő rigmusokkal próbáltak kontrázni, de ezt a hazai közönség egyszerűen csak tapssal jutalmazta (példaértékű), majd a Székely Légió egy transzparenst húzott ki, rajta a következőkkel – Jobban tudom szeretni szülőföldem, mint gyűlölni ellenségeinket!

 

Ezt követően felcsendült a már jól ismert sláger is az Ismerős Arcoktól – Nélküled, és a hangulatot tovább fokozva bevonult a pályára a hétvégén harmadik bajnoki győzelmét megszerző Sepsi SIC női kosárlabdacsapat, akiket hangosan ünnepelt a lelátókon összegyűlt tömeg, amely később a mérkőzés közben is végig hangosan buzdította kedvenc focicsapatát. 

 

A meccs elején kiegyenlített volt a játék, mindkét csapatnak voltak helyzetei, de leginkább a középmezőnyben harcoltak a fiúk a labdáért.

Az első csattanó a 30. percben jött, miután Marko Siminovski beívelését a középen érkező Ibrahima Tandia könnyedén a jobb alsóba lőtte, esélyt sem adva Jaime Penedo kapusnak (1-0).

 

Szünet után sem változott a játék stílusa, mindkét csapatnak voltak helyzetei, de többnyire mezőnyjáték folyt. A Sepsi OSK kapusának, Niczulynak volt két bravúros védése és Penedo is kétszer mentett a gólvonalról Fülöp szögletei után.

 

A 87. percben Iulian Dima tizenegyest itélt a házigazdák javára, miután a vendégek kapusa szabálytalankodott Gorrin ellen, viszont a partjelző közbelépésére rögtön korrigált és sárga lappal büntette a spanyol középpályást.

 

A hosszabbítás első percében Gorrin passzolt jó ütemben Tandia elé, aki betört a tizenhatosra, majd egy csel után kilőtte a hosszú sarkot (2-0). Ez volt a francia-mali csatár idénybeli negyedik gólja. - Gólöröm, ünneplés, majd székely himnusz-libabőr-leírhatatlan érzés!

 

Nem ért véget incidensek nélkül a mérkőzés, a játékvezető a rendes játékidőt követően öt perccel hosszabbított, majd ahogy Tandia megszerezte a házigazdák második találatát is, egy fekete pólós szurkoló berohant a pályára kezében egy magyar zászlóval, és a Dinamo-szurkolók felé vette az irányt. A rendfenntartó szervek nem álltak a helyzet magaslatán, nagy kínok árán, csak többen tudták leteperni, majd a lobogót letették a földre.

Időközben a fővárosi szurkolók több helyen is átszakították a kerítést, beugrottak a pályára, és megszerezték a zászlót. A Székely Légió egyik tagjának beszámolója szerint a zászlótolvaj a mérkőzést megelőzően mozgássérültnek tette magát, és kerekesszékben jutott be a stadion területére, majd a gólörömöt kihasználva letépett egy magyar lobogót a kerítésről és azzal rohant végig a pályán.

 

Kedden már döntést is hoztak a zászlótolvaj ügyében, Adrian Stoian ezredes, a brassói csendőrség bevetési egységének szóvivője elmondta, a szurkolót 1000 lejes pénzbírsággal sújtották, és egy évig nem teheti be a lábát futballstadionba.

 

A begyűjtött három ponttal a háromszékiek az alsóház rangsorának harmadik helyét foglalják el, a következő játéknapon pedig ismét hazai környezetben, a Concordia Chiajna ellen lépnek pályára. A találkozó május 7-én, hétfőn 18 órakor kezdődik.

 

Ranglista:


1. FCSB 43 pont

2. Kolozsvári CFR 41

3. Craiova 35

4. Astra Giurgiu 32

5. Viitorul 31

6. Jászvásár 21

7. Dinamo 35

8. Botoșani 29

9. Sepsi OSK 23

10. Voluntari 21

11. Medgyes 21

12. Temesvár 19

13. Chiajna 19

14. Juventus 16

 

A végén had legyek egy picit elfogult, hiszen 8 éves koromban én is ennél a fantasztikus klubnál kezdtem a labdarúgó pályafutásom, Siklódi Ferenc tanár úr kezei alatt egészen az ifjúsági korosztályig (22 éves koromtól Magyarországon folytattam, összesen közel 35 évig rúgtam a bőrt). Mindig is büszke leszek erre a klubra, az egész gyerekkoromat ott töltöttem a testvéremmel együtt és a szüleim is aktívan részt vettek az egyesület munkájában (ők sajnos ezt a mai fantasztikus élményt már nem élhetik meg).

 

És arra is büszke vagyok, hogy létezik még olyan klub és mérkőzés, ahol jó érzés játékosnak, szurkolónak vagy éppen újságírónak lenni egy sporteseményen. Ahol nyugodtan kilátogathat a meccsre idős és fiatal, pici gyerek és anyuka, ahol nem nemcsak az ultrák buzdítják a csapatot, hanem az egész közönség, kulturáltan, szívvel-lélekkel és majd mindenki „piros-fehér”!

 

Hajrá SEPSI OSK!

 

Fotó: Pál Árpád/Dávid Attila

 

Szávuj Miklós

Főszerkesztő

Utoljára frissítve: 2018-05-06 11:24:23

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>