. Ma Emma napja van.
Vádemelés az apját életveszélyesen megkéselő jánoshalmai férfi ellen
2016-10-25 16:06:31
Vádemelés az apját életveszélyesen megkéselő jánoshalmai férfi ellen

Vádemelés az apját életveszélyesen megkéselő jánoshalmai férfi ellen

Az 33 éves vádlott már évekkel ezelőtt elköltözött a szüleitől, de sokszor meglátogatta őket. A vádlott és apja rendszeresen fogyasztottak alkoholt, közös italozásaik során rendszeresek voltak a viták, kötözködések.

 

2016. március 18-án hajnalban az apa elment fia otthonába, hogy családi problémákat beszéljenek meg. Ezután reggel 7 óra körül közösen visszamentek a szülői házba, ahol italozás mellett folytatták a beszélgetést, amitől mindketten lerészegedtek.

 

A beszélgetés ismét vitává, veszekedéssé fajult köztük, melynek hevében az apa lefejelte a vádlottat és kitessékelte a lakásból. Ahogy az apa az utcára kitolta a vádlottat, még egyszer lefejelte a fiát.

 

Az erősen ittas fiú ettől feldühödött és elővette zsebkését, mellyel egyszer, kaszáló mozdulattal mellkason szúrta az apját. Ezután a vádlott visszament a saját lakásába. Az apa még az utcáról a lakása bejáratáig el tudott menni, de ott elájult és összeesett. A mentők kórházba is szállították a mellkason szúrt sértettet.

 

A sértett a bántalmazás miatt a mellkasán a mellüreget megnyitó, közvetlenül életveszélyes szúrt sérülést szenvedett, az életét a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg. A lefejelések miatt a vádlott a száján 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de ezek miatt nem kérte apja megbüntetését

 

A vádlott lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt várja a tárgyalást, őt a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

 

Kecskemét, 2016. október 25. napján

 

Dr. Nánási László sk. főügyész

Utoljára frissítve: 2016-10-25 16:07:27

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>