Az ellenzék az, amely felmutathatja a hatalom cinizmusát, pökhendiségét, ma már leplezetlen rabló jellegét, képmutató manipulatív hazugságait.

Az ellenzék az, amelynek kiabálnia kell, hogy a nem véletlenül átszabott választási szabályok alkotmánysértő módon nem fejezik ki a tényleges választói akaratot.

Mindezek azt jelzik, hogy a valamikori demokrácia helyébe a regnáló rezsim tudatos fokozatossággal diktatúrát épít. Ezzel szemben fellépnünk fokozott felelősség. Annál is inkább, mert szemben az 1956 előtti évekkel ma már el lehet menni, akár Amerikáig is. Több mint félmillióan az ország elhagyásával szavaznak és az ő szavazatuk – külföldön született gyermekeikkel együtt – többszörösen hiányzik az itthon maradottaknak.

De, bárhol is élünk, külföldön vagy itt Baján, mindannyiunk dolga, hogy legjobb tudásunk szerint küzdjünk meg eszméinkért, értékeinkért és egy igazságos, békés ország polgárainak jobb életéért. Ahogy tették ezt 1956 sokszor névtelen hősei is.

Mi hát az 1956-os magyar forradalom tanulsága, öröksége? Egyéb fontos tényezők mellett az, hogy az igazság, az önrendelkezés, a szabadság, a félelem nélküli élet, a demokrácia olyan alapvető egyéni és társadalmi szükséglet, amelynek eléréséért az ember minden áldozatra kész.

És ez az örökség, ez az üzenet nemcsak Magyarországra vonatkozik, és nemcsak a távoli múltra érvényes, muzeális kincs. Ez a tanulság nemcsak ott és akkor, hanem itt is és most is fontos, sőt egyetemes és a jövő számára is erőt adó érték.

Úgy, ahogy ezt már Bibó István is tudta, amikor két hónappal 1957. májusi letartóztatása előtt ezt írta: „A magyar népnek […] feladata, hogy minden rágalommal, feledéssel és elszürküléssel szemben tisztán őrizze meg a maga forradalmának zászlaját, mely az emberiség szabadabb jövőjének a zászlaja is.”

De, nem feledhetjük Karl Jaspers német filozófus szavait sem: „…a jövő az emberek mindegyike elhatározásainak és tetteinek felelősségén nyugszik…” "