![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Bús Csaba, a Petőfi Népe fotóriportere és Faragó Miklós, a Gong Rádió műsorvezetője, tudósítója mellett Badacsonyi Szűcs Zoltán, a Kecskeméti Televízió operatőre érdemelte ki idén a Szalézi Szent Ferenc díjat, melyet 14 éve alapított Dr. Bábel Balázs és Bárkányi Ernő érseki tanácsos a katolikus újságírás jelesei számára.
Az ünnepség első részében szentmisét tartottak a Barátok templomában, melyet Dr. Bábel Balázs érsek celebrált, a ceremónián megemlékeztek Szalézi Szent Ferenc francia püspökről, egyházi szónokról, íróról. Majd a templom udvarából nyíló Porta Egyesület dísztermében ünnepélyes keretek között köszöntötték a díjazottakat.
KATT A KÉPRE TOVÁBBI KÉPEKÉRT!
Faragó Miklós rádióst pontos, hiteles és szorgalmas munkájáért méltatták. "A beszámolókon túlmutatva gyakorta készít mélyinterjúkat, elemző beszélgetéseket, rávilágítva olyan összefüggésekre, melyek fontosak a hallgatók számára az egyház működésének megértése szempontjából. Faragó Miklós nem csak újságíróként, hanem a Gong Rádió csapatának tagjaként is aktívan közreműködik a rádió szociális célú munkálkodásában”.
Így vall munkájáról: "A zene és a rádió már kiskorom óta meghatározó volt, már akkor érdekelt ez a világ”.
Badacsonyi Szűcs Zoltán operatőr több mint két évtizede munkálkodik operatőrként és adásrendezőként a televíziós szakmában. 1996 óta a Kecskeméti Televízió munkatársa, de szabadúszóként számos más televízió társaságnál – Magyar Televízió Duna TV, RTL Klub, TV2 – és más helyeken is letette már névjegyét.
A Kecskeméti Televízió alkotóműhelyében készített dokumentumfilmjei közül többet is országos elismerésben részesített a szakmai zsűri. Munkái közül kiemelendő még az autizmusról 2003-ban készített „Falakon túl” című dokumentumfilm; A 2004-ben készült „Mi és a nagyvilág” című film; A 2005-ben készült „Erdély felől” című dokumentumfilm és még számos remek anyag.
Szűcs Zoltán így vall magáról: "Emlékszem, gyerekkoromban moziba menni ünnep volt, nem olyan minden napos, mint manapság. Ha részese akartam lenni a varázslatnak, amit a vásznon pergő óriási képek jelentettek, akkor tennem is kellett érte. Nem csoda hát, hogy amikor lehetőségem adódott közelébe kerülni a filmkészítés csodájához, nem haboztam és belevágtam életem legnagyobb kalandjába – ami remélem tart, amíg lélegzet jut a tüdőmbe, mert számomra a film olyan, mint a levegő: nem élhetek nélküle”.
A díjátadást követően Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója és igazgatója külön méltatta a kitüntetetteket, majd részt vettünk az állófogadáson, pezsgő, finom falatok és egy ínycsiklandó fekete erdő torta kíséretében, melyet Suhajda Krisztián hozott Balázs érseknek közelgő névnapja alkalmából. |
![]()
![]() |
|
|