BAJAI HÍRHATÁR - Koszorúzás a Trianoni Emlékműnél Baján

BAJAI HÍRHATÁR
   
 2017.10.24.
 Kedd
Ma Salamon napja van.
Holnap Bianka napja lesz.
   EUR árfolyam
   308,03 Ft
   CHF árfolyam
   265,57 Ft
   
   
   
   
   
   

 

MINDEN HÍR | AKTUÁLIS | SZÍNES | VÉLEMÉNY | RENDŐRSÉGI HÍREK | SPORT | KULTÚRA | TÖBB HÍRHATÁR | HELYBEN VAGYUNK!

    
2017. 06. 05. 18:34     


Koszorúzás a Trianoni Emlékműnél Baján
Megemlékezést tartott a Jobbik, a bajai Trianon emlékműnél a Köztársaság téren június 2-án, ahol felszólalt Dúró Dóra országgyűlési képviselő és Hornyák József, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés tagja. „Éljük meg magyarságunkat úgy, ahogyan az természetes.”

A rendezvényen műsort adott a Turul Dalárda is, majd ezt követően együtt koszorúztak a prominens vezetők és a helyi szervezet képviselői.

Elsőként Hornyák József tartott beszédet:

 

„Most amikor felszólalok, érzem e pillanatnak egész súlyát, mert oly súlyos pillanatban szólok, amilyen nemzetünk életében alig volt”

 

– így kezdte beszédét 1920. május 10-én, a magyar Nemzetgyűlés előtt gróf Teleki Pál, akkori külügyminiszter. Hazánk küldöttsége néhány hónappal korábban kapta kézhez Párizsban az I. világháborút lezáró békeszerződés tervezetét. A januári tárgyalásokra lázas munkával készültek politikusaink, szakértőink és diplomatáink. Így indultak útnak a francia fővárosba. De arra, amivel ott, Párizsban szembesültek először, senki nem lehetett eléggé felkészülve.

 

Gróf Apponyi Albert vezette a delegációt. A francia külügyminisztériumban vették át a magyarok a dokumentumokat. Amikor a szállodai szobájukba érve kibontották az új országhatárokat ábrázoló térképeket, mindannyian elszörnyedtek. A feltételek nem egy vesztes ország méltányos és arányos büntetést tartalmazták, hanem porig aláztak egy ezeréves nemzetet.

 

Először is: több helyen leválasztottak tőlünk határ menti, színmagyar területeket is. Kis híja volt annak is, hogy például BajaSiklós és Mohács végül nem maradt a délszláv állam része. De a környező nemzetek sem örülhettek győzelmüknek, mert a nem igaz úton szerzett javaknak nem lehet szívből örülni. Féltés, ellenszenv és agresszió kerítette hatalmába őket magyar kisebbségeikkel szemben. Ezek az érzések a mai napig kísértenek bennünket, határokon innen és túl.

 

Másodszor: az ellenségeskedés miatt nem sikerült létrehozni Közép-Európában stabil nemzetállamokat, ahogy azt Wilson amerikai elnök és az antant megálmodta. Ausztriát és Magyarországot leszámítva minden környező ország sokezres vagy milliós lélekszámú kisebbséget kapott. A nemzetek közötti rivalizálás nem oldódott meg a határok eltologatásával.

 

Harmadszor: a Kárpát-medence szervesen összefüggő természeti, gazdasági és kereskedelmi egységekből állt. Ezek is áldozatul estek az úgynevezett rendezésnek. Hogy egy példát említsek: malomiparunk 1920-ban 65 millió mázsa őrlőkapacitással rendelkezett, csakhogy nem maradt ennyi búzánk. Bácska, Bánság és Csallóköz kiváló termőföldjei nélkül az ország évente csak 20-30 millió mázsa gabonát tudott biztosítani a malmoknak. Gazdasági szempontból is olyanok lettünk, mint egy félkarú óriás.

 

És végül az egyik legszomorúbb következménye annak, ami történt, hogy a béke nem tudott gátat szabni a németek és az oroszok befolyásának Európában. Pedig a nagyhatalmak szerint ez lett volna a fő cél. Ma már tudjuk, hogy a hitleri Németország féktelen dühe éppen a Versailles-i béke talajában vert gyökeret. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia helyén új kisállamok jöttek létre, amelyek hol a szovjeteknek, hol a náci Németországnak kényszerültek beadni a derekukat, tragédiák sorozatát idézve elő ezzel.

 

Nem békét hozott tehát ez a szerződés, hanem egy még kegyetlenebb háborút, amelynek igazi vesztese maga Európa lett. Szlovákok, szerbek, románok és magyarok, angolok, franciák, németek és olaszok, keresztények és zsidók, munkások, parasztok és polgárok – végül mindannyian a vesztesei lettek a XX. századi diktatúráknak.

 

Ma azért vagyunk itt, hogy fájdalommal emlékezzünk a trianoni igazságtalanságra.

 

Az új évszázad új kihívások elé állítja a magyarságot is. És könnyen lehet, hogy ez kényszerít majd bennünket arra, hogy nemzeti összetartozásunkat megerősítsük. Mert nem bízhatjuk másra a munkát, ha a saját hazánkról van szó.

 

Wass Albert jut eszembe ilyenkor, azt írta:

 

„Hont foglalni alkalmas a kard, s annak védelmezésében hasznos. Megtartani a hont azonban csak kaszával lehet. kaszával, ekével, izzadságos, becsületes munkával.”


A székelyek például évtizedek óta küzdenek egy olyan területi autonómiáért, amely Székelyföld sajátosságait, etnikai sokszínűségét megőrzi, de egy jobb és modernebb keretet biztosít a fejlődésüknek.

Tisztelt bajai Polgárok, a békeszerződés aláírására végül 1920. június 4-én, a Nagy Trianon palotában került sor. Azon a bizonyos napon a déli órákra Versailles-ban kisütött a nap. Kora nyári, vidám idő fogadta a trianoni márványoszlopok elé megérkező magyar küldötteket.

 

Név szerint: Bernárd Ágoston minisztert és Drasche-Lázár Alfréd diplomatát. Ők voltak a békeszerződés aláírói.

 

Ugyanekkor Budapesten szomorú idő volt és még szomorúbb hangulat. Félárbocra eresztett zászlók, zárva tartott hivatalok és fekete öltözetek jelezték a világnak, hogy Magyarország gyászol.

 

A békeszerződés aláírását megtagadni nem lehetett – ezt minden épeszű politikus tudta. De elfogadni, megérteni és megemészteni sem. Hogyan is lehetett volna megemészteni, hogy ha Horvátországot nem számítjuk bele, akkor is majdnem 200 ezer négyzetkilométert, és több mint 10 millió lakost elveszítettünk? Hogyan lehetett volna feldolgozni, hogy az új állam a régi nemzeti vagyonunknak körülbelül a 60%-át szintén elveszítette? Hogyan lehetett többé hinni, hogy a nyugat-európai nemzetek felelősségteljesen képesek beleavatkozni a náluk kisebb népek életébe?

 

Sehogy!

 

Végezetül Hornyák kiemelte: Trianont megemészteni is nehéz, elfelejteni nem szabad, de tanulni belőle kötelező. Például azt, hogy a Szent Korona egykori területén élő népekkel közös a történelmünk. És ezért a földért is közösen kell vállalnunk velük a felelősséget. De ha csak arról veszünk tudomást, ami bennünket elválaszt egymástól, akkor mindannak, amit közös történelmünk során elszenvedtünk, semmi értelme sem volt.

 

Ezért József Attilától kölcsönzött gondolatokkal köszönte meg a figyelmet. -Kérem, képzeljék maguk elé a költőt, aki a Dunánál, a rakodópart alsó kövén ülve nézi a vizet, és megfogalmazza magában a következőket:

 

„A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, s nem is kevés.”


Dúró Dóra: Amit gyászolni kell, azt meg kell gyászolni, mert az életnek is része és a történelemnek is a része. Nekünk, magyaroknak egyébként dicső a történelmünk, nem kell lehajtott fejjel szégyenkeznünk, nem az egész történelmünkben mindent gyászolnunk. De amit meg kell gyászolnunk, azt meg kell gyászolnunk.

 

Akár Trianon kapcsán is vannak olyan évfordulók, lehetnének olyan események, akár bécsi döntések, amikor Trianonnak valamilyen területi módosítására sor került, akár a rongyos gárda dicső küzdelmei, amelynek köszönhetően Sopronban népszavazást tudtak tartani és meg tudtak tartani egy várost magyarnak. Ezeket lehetne ünnepelni, mert ezek természetüknél fogva a magyar emberek számára ünnepek.

 

De Trianon nem ünnep, ez gyásznap, amit meg kell élnünk, amire emlékeznünk kell. És nekünk itt, közel száz évvel a trianoni döntés után is, feladatunk van.

 

Nekünk, politikusoknak az a feladatunk, hogy helyére rakjuk az emlékezet politikában azt, hogy igen, Trianon egy gyásznap.

 

Sorra járom az iskolákat, oktatásért is felelős bizottság elnökeként és azt tapasztalom, hogy nagyon sok iskolában a történelemtanárok nem tudnak mit kezdeni Trianonnal. Nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá, nem tudják, hogy erről mit tanítsanak a gyerekeknek.

 

Nos, ebben óriási felelőssége van a politikának, mert az, hogy mi nem tudunk természetesen viszonyulni Trianonhoz, politikusok nem tudunk olyan üzeneteket küldeni közösen az az oktatási rendszernek, hogy mi történt és ehhez hogyan viszonyul természetéből adódóan a magyarság. Ezért az oktatási rendszer és a tanárok sem tudnak mit kezdeni azzal, hogyan viszonyuljanak a nemzeti összetartozás napjához, a gyásznaphoz.

 

Ezért a gyerekeink sem tudnak hogyan viszonyulni hozzá, hacsak a család nem ellensúlyozza azt, ami az iskolában történik.

 

Mi jobbikosok tisztában vagyunk ezzel a felelősséggel, amikor 2010-ben bejutottunk a Magyar Országgyűlésbe, az első javaslatunk volt, hogy június 4-ke emléknap legyen.

 

És most, ezen a héten plenáris ülés elé került az a javaslatunk, hogy 2020, Trianon 100. évfordulója, Emlékév legyen. Sem a Fidesz, sem az MSZP nem támogatta.

 

Pedig mennyire természetes lenne vagy kellene lennie, hogy egy ilyen meghatározó nemzeti sorstragédiának a századik évfordulója Emlékév.

 

Úgy látszik ez is csak számunkra természetes, ahogy az is csak számunkra természetes, hogy a magyar emberek éljenek egy hazában, Magyarországon. Az is csak számunkra természetes, hogy a gyászt nem kell szégyellnünk, meg lehet élnünk, de nem szabad emléknappá tennünk, és az is csak számunkra természetes, hogy a 100. évfordulón Emlékév legyen Magyarországon.

 

Egy olyan gondolattal szeretném zárni a megemlékező beszédemet, mely ma is aktuális, 1920 után is aktuális volt. 1926-ban Klebelsberg Kunó, az akkori kultuszminiszter, oktatási miniszter beszélt arról, hogy hogyan sikerült Magyarországnak megerősödnie Trianon után és mi volt szerinte a legfőbb oka annak, hogy talpra tudott állni Magyarország egy ilyen elképesztő igazságtalan és az országot gazdaságilag is összeroggyantó békeszerződés után.

 

Ő azt mondta, hogy a magyar anyáknak köszönhető, hogy Trianon után helyre tudott állni az ország. A magyar anyákban volt annyi gyermek szeretet, hogy letudták győzni ezt a döntést is, és Magyarországot betudták népesíteni azokkal a gyerekekkel, akiknek aztán, neki köszönhetően is, olyan oktatási rendszert tudtak teremteni, amely azóta sem volt hazánkban – tette hozzá Dóra.

 

Ma is ezen múlik Magyarország jövője, hogy a magyar anyákban van-e annyi gyermekszeretet és bennünk, közéleti szereplőkben, politikusokban van-e annyi szeretet az anyák iránt, hogy feltudjuk virágoztatni ezt a nemzetet.

 

Hogyha olyan jövőgenerációt tudunk nevelni, hogyha a következő nemzedékünk már olyan lesz, a magyar anyák olyannak nevelik őket, hogy tisztában vannak azzal, hogy mi a természetes, hogy azokhoz a történelmi eseményekhez melyek megtörténtek, hogyan kell viszonyulni, akkor lehet jövője Magyarországnak és az egész Kárpát medencei magyarságnak.

 

Ezt kívánom Bajának is, minden magyar embernek szerte a világban, szerte a Kárpát-medencében, hogy éljük meg magyarságunkat úgy, ahogyan az természetes - hangsúlyozta Dúró Dóra.

 

Ezt követően helyezték el a a koszorúkat az emlékhelynél, Dúró Dóra és Hornyák József, Üveges Tibor, Nagy Tibor és Mészáros István.


További hírek

  Emlékezzünk 1956-ra a mai diktatúra ellen!
2017. 10. 24. 07:00 bajai-hirhatar.hu
  3 aranyat nyertek a bajai ökölvívók
2017. 10. 23. 13:29 bajai-hirhatar.hu
  Szórakoztató és egyszerű trükkök kávéval
2017. 10. 18. 17:19 bajai-hirhatar.hu
  Közös megegyezéssel távozott Bernd Storck
2017. 10. 18. 13:18 bajai-hirhatar.hu
  Orbán: Magyarország történetében először fizetünk nyugdíjprémiumot
2017. 10. 18. 12:51 bajai-hirhatar.hu
  Vádemelés egy késes rabló ellen Baján
2017. 10. 16. 12:40 bajai-hirhatar.hu
  "Orbán vagy Európa? Válassz!
2017. 10. 11. 21:57 bajai-hirhatar.hu
  Halálos balesetet okozott a kivilágítatlan lovaskocsi
2017. 10. 09. 12:50 bajai-hirhatar.hu
  Fellendült és erősödik a női ökölvívás baján!
2017. 10. 08. 17:01 bajai-hirhatar.hu
  Megemlékezés Baján az aradi vértanúk tiszteletére
2017. 10. 08. 15:43 bajai-hirhatar.hu





IMPRESSZUM | MÉDIAAJÁNLAT | SZABÁLYZAT | HÍRLEVÉL

(c)2o15 Hírhatár Lapcsoport