Szombat hajnal, sietek beérni az osztályra, bár a váltás hét órakor van, de hétvégén mindig előbb leváltjuk egymást, igyekszünk már hatkor ott lenni. Ez a szabad hétvége.

Szombat reggel leadod a műszakot és akkor szabad a szombat, vasárnap. Nem baj, hogy már 24 órája talpon vagy. Erőt ad, hogy hétvégén otthon lehetsz és lehet, akkor “tolod ” 36 órában vagy még többen a napot.

Ugyanakkor a hétvége az osztályon is “szebb”. Több időd jut a betegekre, nincs annyi vizsgálat, nincs annyi vizit, nincsenek műtétek, hacsak nincs emergencia. Egymásra mindig tekintettel vagyunk, igyekszünk a másik munkáját könnyebbé tenni.

Reggeli kávéillat, osztályátadás és a hétvégi csönd. Csak a monitorok pittyegése egy – egy bejelző “giling – galang” amire ugrasz… Nem ébreszted időre a gyerekeket, csak ha muszáj… “gyógyszer van…”

“KRÓNIKUS GYERMEKOSZTÁLY!” Igen, van ilyen!

Még sötét a folyosó, csendben zörög a takarító, de Juditnak be kell venni a gyógyszert. Mert “muszáj” gyógyszer. Ez még nem az infúziós pumpán megy.

Odaülök az ágya szélére, simogatom, kérlek szépen vedd be, utána aludhatsz tovább. Kelletlenül, mérgesen csapdosva ül föl, csukott szemmel kotorászik a gyógyszer után, beveszi, és fordul is vissza. Odasúgom még egy puszi keretében – “Boldog születésnapot” pici ajándékot is hoztam. Ide teszem az éjjeliszekrényedre.

Duzzogva mosolyodik el, de nem nyitja ki a szemét. “Hagyjál békén!”

Ma 14 éves.

Nem ünneplik. Nincsenek szülei, van pár testvére, intézetből jött. Mi megfogjuk ünnepelni, minden kolléganő készült valamivel.

Ülök még egy kicsit, hallgatom a szuszogásukat… szeretem őket. Gyerekek.

Este is jó kicsit beülni hozzájuk – jó lenne, ha lenne idő rá -, mikor megbeszélik egymás között a nyomorukat, a szerelmeiket, a fiúkat az újságban, a zenéket amiket hallgatnak…

Egyiknek már “dobverő ujja van” az elégtelen szívműködéstől. Másikukat már több infúziós pumpa tartja életben. Sőt, egy “újraélesztő készülék “is be van építve neki (ICD).

Ha nem ütne a szíve, az beüt helyette. Judit már szívre vár. Egy másik ember szívére. Tudja! Tudja, csak a pumpák tartják életben.

Kolléganőm Zsuzsi már precízen töri a gyógyszereket, mindig megcsodálom a munkáját. Kriszti csendben pakolászik. Hihetetlen rendet tud tartani az osztályon és mindig mosolyog! Szeretem Őket, csodálatos, csupa szív kolléganők. Szeretünk együtt dolgozni.

Indul a nap, Judit tolja maga előtt az infúziókat tartó állványt, másik kezében az ajándékom egy bögre, ráírva: Szeretlek! Csoszog a hosszú szinte lecsúszó pizsamában kócosan kifelé. Nyújtja felém a bögrét, csorognak a könnyei, “Nekem még soha senki nem mondta , hogy szeretlek!”

Nézem a vékonyka, falfehér nagylányt, óriási őzike-barna szemeit, elveszem a bögrét és beletöltöm a reggeli 250 ml teát. Mert minden cseppet mérünk, ami bemegy és ami kijön…

Megyek vissza vele a kórterembe és nem igazán tudom, mit is mondjak neki . “Mi mindnyájan szeretünk itt Téged.” Ez a mai nap, a Te napod.

Rendeződnek a sorok, lassan, kényelmesen megreggeliznek, általános vizsgálatok, tv- nézés néhány látogató, de csönd van. Judit sokat segít nekünk, vonalazza a lázlapokat ha kell, ott ül a nővérpultnál, szeret közöttünk lenni. Így növünk össze a gyerekekkel.

Egyszer megkérdezték tőlem, miért jelent az problémát, hogy nem tudok mesét olvasni a kicsiknek… Nem a nővér dolga! Tényleg? Akkor mi a nővér dolga? Beadni a gyógyszereket, pelenkázni, fürdetni, szúrni, infúziót kötni, észlelni… Mint a gép: menni… Hát nem!

A nővér dolga még: simogatni, biztatni, szeretetet és reményt adni, elmagyarázni, odaülni, megetetni, megfogni a kezet aki haldoklik, nem egyedül hagyni, átölelni, türelmesnek lenni, IDŐT adni a másik meghallgatására, megérteni, elfogadni “Embernek lenni, amikor elembertelenedik a világ”.

Igen, ez nem pénz kérdése!

Ez csupán idő kérdése – de IDŐ nincs! Ami a nővérhiány miatt van, ami a pénzhiány miatt van.

A TELJES CIKK ITT OLVASHATÓ!

http://sztarklikk.hu/sandor_maria_blogja/nekem-soha-senki-nem-mondta-hogy-szeretlek/262027