![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
A XIX. Bajai Halfőző Fesztivál okozott némi izgalmat, hiszen a négynapos rendezvény első két napján közbe avatkozott az időjárás, ezért csütörtökön és pénteken volt egy kis műsorváltozás. A szombat zavartalanul, remek napsütés közepette zajlott, főzés és egy kis szórakozás mellett. A délutáni tűzgyújtás kísérőműsorát Hódmezővásárhely szolgáltatta, a helyőrségi fúvószenekar és két néptánc csoport is fellépett, ezzel is erősítve testvérvárosi kapcsolatunkat.
A műsort a Magyar Televízió munkatársa, Szöllősi Györgyi konferálta. A hivatalos ceremónia megkezdése előtt a színpadra sorakozott hivatalos személyeket köszöntötte: dr. Kószó Pétert, Hódmezővásárhely alpolgármesterét, Zsigó Róbert újdonsült államtitkárt, Baja város három alpolgármesterét: Csubákné Besesek Andreát, Fercsák Róbertet és Vedelek Norbertet, valamint az egykori köztársasági elnököt, Schmitt Pált. Fercsák Róbert köszöntőjében kijelentette: - Baján az elmúlt években több mint 25 milliárd forintos fejlesztés valósult meg, azon igyekszünk, hogy igazán családbarát város legyünk. A bogrács alatt idén Zsigó Róbert gyújtotta meg a tüzet. Ezt követően, akik főzni jöttek ők is elkezdhették a hagyományoknak megfelelően elkészíteni saját recept alapján a bajai halászlét.
Mint arról már korábban írtunk, a sajtó részleges kizárásával zajlik a négy napos halfőző fesztivál.
Csak azért, hogy olvasóink is értsék:
Ehhez képest körülbelül 30-an vonultunk a tetőre, a TV2, a Bácsmegye.hu, a Bajai Rádió és a Bajai Hírhatár munkatársát leszámítva mindenki civil és/vagy VIP vendégként selfie-zett a 20 méter magasban.
Tulajdonképpen azok a sajtópass-ok, melyet a TV2, a Bácsmegye.hu és a Bajai Hírhatár kapott, de talán még mások is, az végül is semmire nem volt jó. A biztonsági szolgálat emberei senkit nem engedtek be az elzárt területekre, ahol a média munkatársainak lenne a helye, csak, és kizárólag akinek VIP belépője vagy Sajtó feliratú kártyája volt.
A TV2 operatőre mégis bent forgatott egy ideig. Minden esetre meglepődött ezen az egyedi intézkedésen, nem lenne meglepő, ha jövőre nem jönnének. A bacsmegye.hu internetes hírportál fotósát sem engedték be, pedig a Baja Marketing és ő köztük partneri viszony van. Az is felháborító, hogy nem volt sajtópont, ahol a média munkatársai kaphatnak vizet, netán egy kávét, hiszen nonstop végzik a munkájukat, egyik helyszínről rohanva a másikra.
Régebben ez nem így volt és sehol máshol nem így van. Ez már a pofátlanság teteje! (Rengeteg rendezvényen voltam már, szerveztem is jó párat, voltam külföldön Európa Bajnokságon, BL kézilabda meccsen és még sorolhatnám, de ilyennel még nem találkoztam. - A szerk.) Főleg akkor, hogy ha bérfotósokat, amatőr civileket látni, ahogy videóznak a színpadok környékén és az elzárt területen.
Kérdés: ki viszi a város hírnevét, ki népszerűsíti ezeket az eseményeket, ha nem a média? Vagy erre már nincs szükség?
Amennyiben így folytatják a szervezők, akkor hamarosan ez a remek népünnepély is a motorcsónak verseny sorsára jut. Évről-évre egyre kevesebben látogatnak ki a rendezvényre, persze még így is több ezren vesznek részt, de már gond nélkül lehet közlekedni a Petőfi-sziget és a Szentháromság-tér között. Valaki már felismerhetné, hogy az ide érkező vendégek és a helyiek egyaránt szórakozni, bulizni szeretnének, ehhez pedig programok kellenek.
Két lehetőség van, vagy nem értenek hozzá a szervezők vagy nem láttak és nem jártak fesztiválon.
Ezek tények! A Bajai Hírhatár független hírportál és objektíven tájékoztat!
Beszéltünk az utca emberével, nézőkkel, vendégekkel, amolyan közvélemény kutatás gyanánt. A nagy többség szívesen látogat ki az eseményre, ismerősökkel, rokonokkal, barátokkal találkozik, és azt látja, hogy évről-évre ugyanazok a helyszínek, egyre kevesebb a program, kisebbek a színpadok és nem igazán talál olyan programot, ahol jól érzi magát. Ettől még kijönnek a fesztiválra, hisz kell a kikapcsolódás.
Egy kisebb csoport a megkérdezettek közül jól érzi magát, eszik, iszik és mindennel meg van elégedve.
A Bajai Hírhatár kint volt, dolgozott, még úgy is, hogy megakadályozták a munkájában.
A képek és videó bemutatja a szombati eseményeket.
KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ! Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése vasárnapra, Baja és térségére:
A következő óráktól késő estig elszórt, ismétlődő záporok, zivatarok várhatók a térségben. (omsz.hu) Frissítés! ELMARADNAK A KONCERTEK! MIVEL A SZERVEZŐK NEM TÁJÉKOZTATJÁK A MÉDIA MUNKATÁRSAIT, EZÉRT A BAJA VÁROS HONLAPJÁN MEGJELENT INFORMÁCIÓT TESSZÜK KÖZZÉ! Minden előzetes jóindulat és elhatározás ellenére is kénytelenek lefújni az esti zárókoncerteket a szervezők. A folyamatos esőzés miatt a színpad és a technika baleset- és életveszélyessé válhat, emiatt ma elmarad a Collection és a Balkan Fanatic fellépése. A szervezők bíznak a közönség megértésében, és köszönik a rendezvény egész ideje alatt tanúsított türelmet, kitartást és folyamatos biztatást. |
![]()
![]() |
|
|