Hálaadás hétvégéjén két férfi érkezik New Yorkba. Frank Slade nyugállományú alezredes azért jött a városba, hogy végre élvezze az életet: a jó éttermeket, a gyönyörű nőket, a limuzinokat és a luxuslakosztályt a Waldorf-Astoriában. Charlie Simms, a kiváló tanulmányi eredményekkel büszkélkedő, ám nem éppen irigylésre méltó anyagi körülmények között élő végzős gimnazista fiú azért szerződik az alezredes mellé, hogy a pesztrálásért kapott pénzből hazautazhasson a szüleihez karácsonyra.
Az alezredes egy katonai baleset következtében megvakult - szeme világával együtt nemcsak kedvét, de élete értelmét is elvesztette. A búcsúzást tervezi…
Az életigenlő, ambiciózus fiatal fiú ösztöndíjjal tanul egy előkelő magániskolában – ám társai diákcsínye miatt fegyelmi ügybe keveredik, s most becsülete és továbbtanulása forog kockán…
A vak férfit a fiatal Charlie Simms vonakodva kíséri el az útra, nem is sejtve, hogy egy életre szóló leckét kap. Az együtt töltött napok pedig mindkettejük életét örökre megváltoztatják.
A produkciót a Bajai Fiatalok Színháza nagy sikerrel játszotta az elmúlt évadban. A társulat Giovanni Arpino „A sötét és a tenger” című regénye alapján készült, három Golden Globe-díjjal jutalmazott „Egy asszony illata” című filmet vette alapul, melyben a vak katona megformálásáért Al Pacino Oscar-díjat kapott. A két férfi története arra is próbál választ találni, hogy mennyit ér rang, pénz és tapasztalat, amikor az ember sorsfordító pillanathoz ér? Az egyéni boldogulás a becsület fölé kerekedhet-e? Ki a vak, s ki a világtalan? S vajon aki vak, valóban világtalan-e?...
Két különleges apropója is lesz ezen utolsó előadásnak. Az egyik, hogy társulatunk is csatlakozik a Rákellenes színházi staféta® elnevezésű országos akcióhoz, melynek lényege, hogy az előadás előtt elhangzik egy rövid szöveg az egészségtudatos életmód és a rákszűrés fontosságáról, valamint a mentális rekreációról, mint a gyógyulás egyik lehetséges alternatívájáról. Előadás után pedig a darabban szereplő hölgyek levendulaszínű szalagot tűznek fel, és közös fotózással bizonyítják elkötelezettségüket. A másik pedig az, hogy miután társulatunk már évek óta nagy tisztelettel figyeli a Bajai Hajómalom Egyesület áldozatos tevékenységét, úgy döntöttünk, hogy előadásunk teljes bevételét a bajai Türr-kilátónál található Halászati Miniskanzenben készülő hajómalom építésére ajánljuk fel.
SZEREPLŐK:
Frank Slade BALÁZSEVITS TAMÁS
Charlie Simms NAGY DOMONKOS
Mr. Trask, igazgató OTTMÁR ATTILA
George Willis PÉCSI MÁTÉ LUKÁCS
Harry Havemeyer NAGY BOTOND
Trent Potter NAGY NOEL
William Slade BALOGH ILLÉS
Randy FÖLDES PÉTER
Gretchen WINDISCH BEA
Gail GÖBL GABRIELLA
Karen Rossi TERRAY ORSOLYA
Mrs. Hunsaker HORVÁTH MAGDA
Donna GYURKITY ANIKÓ
Michael, Donna férje/Freddie Biesco TORDA BALÁZS
Christine Downes SZARVAS ANNA
Mr. Willis, George apja KÁRPÁTI JONATÁN
Manny, londiner SZABÓ ERIK
Pincér KÁRPÁTI KEVIN
Stewardess/Varrónő/Takarítónő BÁRDOS PETRA
Koreográfus: Orbán Ferencné
Rendező: Ottmár Attila
Az UTOLSÓ előadás időpontja:
2016. november 5., szombat, 18 óra
Jegyek még válthatók elővételben a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában
(Baja, Szentháromság tér 3., Tel.: 79/321-341), illetve előadások előtt a helyszínen.
Jegyárak: 1900,- és 1500,- Ft.
(Csoportos látogatás esetén minden 20 fő után 1 fő kísérőnek ingyenes jegyet adunk!)
SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT!
