"Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető, ez teszi igazán bátorrá." Vikker Dániel emlékversenyt rendeztek szombaton (2014.04.05.), a keceli Sportcsarnokban. Azonban nem a gáláról szeretnék írni, hanem jöjjön egy megható és szívfacsaró történet, vallomás, hívják aminek akarják...!

Kérem, nézzék el nekem a szubjektív megközelítést, de némileg érintett vagyok, hiszen együtt edzettünk a Danival, jómagam és két gyermekem. Szávuj Milán és Szávuj Miklós, akik számtalan versenyen küzdöttek a Bács-Team színeiben a Vikker Danival, még ha rövid ideig is, de egy csodálatos Csapathoz tartóztak.

Most viszont a Dani édesanyja írt és tett közzé egy írást, melyet az engedélyével publikálok a Bajai Hírhatár oldalán.

Tercsi Weitz - Megtörtént, túl vagyunk rajta. A búcsú. A Gála. Az elengedés. Készülsz, ugyanakkor félsz, de piszkosul. Kibírod? Oh, hát persze. Az ember sok mindent kibír. Többet is, mint hinné. 
Láttam Danit álmomban. Egy hatalmas fehér fénycsóva közepén jött felém. Jobbra lenézett. Zeusz gyere, intett pajkosan kutyájának. Az álmom után két nappal elment hozzá Zeusz.

Beszéltem a Nándival. Sokáig, mélyen, érzelmeket felkavaróan, majd keserű humorral körítve. A végén így búcsúztam:

- A Gálán hívd össze a harcosaidat, beszélnem kell velük.

Ez a gondolat talán nem is a fejemben született meg először, mert oly gyorsan vált hangos, érthető mondattá. Visszavonhatatlan ígéretté. 
Teltek a napok. Vészesen közeledett az ünnep. De mit fogok mondani? Ötlött fel bennem időnként. Tudtam. Időben megkapom a választ.

Apukámmal álmodtam. Azt mondta: 
-Kislányom, beszélj velünk.
-De én nem tudok- mondtam elhaló hangon.
-De, igen, már tudsz. 
Ettől kezdve csak vártam. 

Szombat délután. A percek mintha mázsás súlyokat cipelnének, oly lassan vánszorogtak. Siettetnéd. Talán azért, mert azt akarod, hogy vége legyen a várakozásnak. Felvettem Dani Bács- Teames felsőjét. Még őrzi az illatát. A kocsiban becsuktam a szemem, és abban a pillanatban meghallottam. 

-Anya. Mondd nekik, harcostársaimnak, hogy ott leszek velük. Vigyázok rájuk. Erőt adok. De nekik hideg fejjel, átgondoltan, kell küzdeniük. Nem elvesztve az önuralmat. Koncentráltan. A többi az én dolgom. És kaján mosollyal a száján elillant.

Nem gondolom, hogy sokan éltek már át megdöbbentően kettős, szinte skizofrénérzést. Mikor nézed a búcsúfilmet. Beledöglesz. Megszakad a szíved a fájdalomtól. És látod, hogy egy sportcsarnoknyi ember áll néma csöndben, tisztelegve fiadnak. Életének. Elviselhetetlen fájdalom mellett a döbbenetesen felemelő érzés. A te fiad, 24 évesen írt egy olyan életutat, amit nem sokan. Az egy percig zúgó taps aztán felszakította a gátakat. Visszafordíthatatlanul tört ki belőlünk a zokogás.

Nándi hívott.:

-Menj hozzájuk. Várnak. Beléptem az öltözőbe. Ezek az izomtól, erőtől duzzadó, kemény fiúk, és köztük Lilla, megrendülten, síri csendben álltak és várták a szavaim. Átadtam az üzenetet. Bár mindannyian tudták, hogy Dani velük van. A sírás, mint a gejzír tört fel belőlük.
És akkor megtörtént az, amit igazából mindenki tudott. Az ember nagysága határtalan. Megtapasztalhattuk, hogy az a csoda, amiről annyi pszichológus írt már, újra beigazolódott. A gyász emberfeletti erővel tombolja ki magát, bizonyítani akarja, hogy többre vagyunk képesek, mint amennyit valaha is gondolnánk magunkról. Danikám, üzeneted átadtam. Láthattad. Társaid megértették mit kértél tőlük. Ily hideg fejjel, taktikusan, benne lenni mindvégig a mostban még nem sokszor sikerült nekik győzni. Lilla energiabombaként nyert. Imrét nem hagytad sokáig, talán sejtetted, hogy esetleg mégis kitör belőle az állat. Árvai Zsoltit engedted, hogy a maga higgadtságával, de erejét nem elvesztve nyerjen. Benkőnél mát kicsit aggódtam. Túl soká tart. Ekkor nevetve megszólaltál:

- Dolgozzon csak meg a győzelemért. 

Hogyan lehetséges ez a számunkra megfejthetetlen csoda?
Kell hozzá egy olyan csapat, ami valóban CSAPAT. Csupa nagybetűvel írva. De egy őszinte, egymásért bármit megtenni akaró és tudó csapat nem magától jön létre. Kell hozzá egy ember. Egy vezető. Egy Vancsik Nándi. Láttátok? Amikor a kis karatékák átszellemülten fegyelmezetten, felnézve edzőjükre követték minden egyes mozdulatát, utasítását? 

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy egy szóval, de tényleg csak egyetlen szóval tudnám-e jellemezni fiamat, még gondolkodnom sem kell. ÖNFEGYELEM. 
Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető, ez teszi igazán bátorrá.

I. Vikker Dániel Emlékgála 2014. - Fotó: VNMeli-

KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ!